Tudományos Önéletrajz
Tudományos önéletrajz
1984-ben munkatársaimmal elsőként írtam le hazánkban a Lyme borreliosist, majd 1986-ban én végeztem az országban először borrelia szerodiagnosztikát. Elsőként izoláltam borreliákat kullancsból, majd később emberből is (liquorból, bőrbiopsziás mintából, valamint újabban vérből és plazmából is). Mind a mai napig én tenyésztek az országban egyedül Lyme baktériumot. A világon elsők között izoláltam emberből egy újonnan felfedezett Lyme spiochaetát, a Borrelia spielmaniit.
Én hoztam létre az azóta is működő László kórházi Lyme Ambulanciát, illetve OTKA támogatással és egy nagy összegű önkéntes adományból én teremtettem meg ott a Lyme diagnosztika feltételeit.
Világcégek felkérésére én teszteltem az 1990 és 1997 között az országba beérkező csaknem valamennyi Lyme szerodiagnosztikai kitet. Gyógyszergyárak (Roche, Biogal, Glaxo, Chinoin, Pliva) felkérésére klinikai vizsgálatokat végeztem a Lyme betegségben adható antibiotikumok hatékonyságának felmérésére (1990-1996). A Chiron felkérésére klinikai vizsgálatokat végeztem a kullancsencephalitis megelőzését szolgáló vakcinával, az Encepurral (2000).
OMFB támogatással kifejlesztettem és értékesítettem egy nagy megbízhatóságú borrelia Western blot kitet (Lakoblot Lyme, 1996). Ugyancsak OMFB támogatással kifejlesztettem az eljárás automatizálását célzó berendezést (automata immunoblot reader – AIR, 2000).
Részt vettem, közel 10 éven át az európai Lyme vakcina kifejlesztését célzó nemzetközi multicentrikus vizsgálatban, melyben feladatom a borreliák izolálása, tenyésztése, különféle tápoldatokban történő szaporodásának vizsgálata volt.
2009-ben az Intercell Ag-val kötött szerződés keretében egy új típusú Lyme vakcina kifejlesztésében veszek részt.
Egy új, kullancs által terjesztett rickettsiosis klinikai leírása fűződik a nevemhez (tick-borne lymphadenopathy – TIBOLA, 1997). Egy új, a korábbiaknál egyszerűbb és megbízhatóbb eljárást dolgoztam ki az intrathecalis borrelia-antitest-szintézis vizsgálatára (comparative immunoblot assay - COMPASS). A módszer a Lyme betegség idegrendszeri szövődményeinek felismerésében jelent nagy segítséget. Az eljárás valószínűleg alkalmazható egyéb neuroinfekciók diagnosztikájában is. Az ezzel az eljárással szerzett információ egyben segít megérteni a mind a mai napig tisztázatlan központi idegrendszeri humorális immunitás egyik fontos részletét.
Lektori tevékenység
Számos hazai és külföldi folyóirat felkérésére végeztem lektori tevékenységet: Inflammation Research, Clinical Microbiology and Infection, European Journal of Epidemiology, Emerging Infectious Diseases, Plos Pathogens, Pediatric Infectious Disease Journal, Vector-Borne and Zoonotic Diseases, British Medical Journal, Orvosi Hetilap, Magyar Állatorvosok Lapja, Háziorvosi Szemle, Gyógyszereink, Acta Vet Hun,
Társasági tagságok
Magyar Gyermekorvok Társasága (1978-1992)
Magyar Infektológusok Társasága (1980-), vezetőségi tag 1992-1996.
Magyar Parazitológusok Társasága (1993-), vezetőségi tag 1994-1999.
Magyar Zoonosis Társaság (1994-).
European Society for Paediatric Infectious Diseases (1988-2001).
European Society for Emerging Infectious Diseases (1997-2007, titkár)
ESCMID Study Group on Coxiella, Anaplasma, Rickettsia, Bartonella - ESCAR (1999-)
American Association for the Advancement of Science (AAAS - 2003-2005)
International Society for Infectious Diseases (2004-).
Egyesület a Környezet-egészségügyért (elnök 2001-2007)
A Szkeptikus Társaság tagja 2008 óta.
Közlemények és előadások
Tudományos publikációk száma 120, impact faktor 47, idézettség: kb. 660.
Első vagy utolsó szerzős közlemények száma: 56 (75,6%), egyszerzős közlemények száma: 32 (43,2%). Első vagy utolsó szerzős, impact faktoros közlemények száma: 13, impact faktorainak összege: 36,84. Tudományos előadások száma: 96. Kandidátusi fokozat elnyerése óta megszerzett impact faktorok összege: 39,81.
Társszerzőim között vannak a magyarok mellett argentin, belga, bolgár, brazil, cseh, dán, Egyesült Államokbeli, francia, holland, horvát, kínai, német, olasz, portugál, spanyol, svájci, svéd, szenegáli, szlovákiai, szlovéniai kutatók.
Közlemények listája:
https://vm.mtmt.hu/search/docres.php?sid=QwA8Ohe739ezT9r280KQHHc5izdLGhRf&lang=0&filter=4&SCTrue=-1&SCFalse=-1&SCNull=-1&AuthorID=10000016&tmtbe=1#
Könyvek, könyvfejezetek
3 könyvet írtam (kullancs által terjesztett betegségekről 1991, 1992 (változatlan újranyomás 1994-ben) és 1996-ban. Összesen 28 fejezetet az Infektológia (ed.: Nyerges G.), a Klinikai és Járványtani Mikrobiológia valamint az Infektológia (eds: Szalka A, Timár L, Ludwig E, Mészner Zs.) c. egyetemi tankönyvekben, 1-1 fejezetet jegyzek a Betegségenciklopédiában, a Reumatológiában, a Klinikai Reumatológiában és a Családorvosok Kézikönyvében.
A Lyme-kórral foglalkozó, magyar nyelvű módszertani útmutatók többségét én szövegeztem. Az első 1991-ben jelent meg (OH. 132, 1441-2444). Részt vettem két európai módszertani útmutató elkészítésében is. A Lyme-kórral foglalkozó 1996-ban jelent meg, az Európában előforduló kullancs által terjesztett bakteriális fertőzések kórismézésével foglalkozó 2004-ben került közlésre.
Kongresszusok:
Egyik szervezője voltam a budapesti ESPID konferenciának (1994).
Önállóan szerveztem az Első Hazai Lyme Kongresszust (1994), az Új és Veszélyes Betegségek kongresszusait és szimpóziumait (1999-2003 között összesen 5 alkalommal, és több mint 1200 résztvevővel). Én szerveztem Marta Granströmmel közösen az ESEI (European Society for Emerging Infectious Diseases) 1. és 2., Budapesten megrendezett kongresszusait (1998, 2001.).
Kitüntetések
Alkotó Ifjúság Pályázat I. díj: Infantilis myoclonusos ataxia (1983).
Markusovszky-Díj: Hereditaer fructose intolerancia (1985).
Petényi-Díj: Lyme-kór Magyarországon (1986).
Alkotó Ifjúság Pályázat I. díj: Lyme borreliosis Magyarországon – az első 3 év (1987).
Petényi-Díj: A Bell paresis gyakori okozója a Borrelia burgdorferi (1988).
MTA-díj: Négyféle borrelia szerológiai eljárás összehasonlító vizsgálata (1989).
Markusovszky-Díj: A Borrelia burgdorferi első hazai izolálása kullancsokból (1990).
Markusovszky-Díj: Lyme borreliosis – 25 év tapasztalatai (2010).
Ösztöndíjak, tanulmányutak, kutatási együttműködések
Soros Alapítvány + WHO ösztöndíj Koppenhága, Statens Seruminstitut (1988).
Eü Min. ösztöndíj Danderyd Hospital és Nemzeti Bakteriológiai Laboratórium, Stockholm (1988).
ESPID (Eur. Soc. Paediatric Inf. Dis.) kutatási ösztöndíj a borrelia okozta facialis paresisek európai feltérképezésére multicentrikus tanulmány keretében (1987-1989).
MTA kutatási ösztöndíj (1987-1991).
MTA-Soros Alapítvány utazási ösztöndíjak (1988-1990).
ESPID utazási ösztöndíj (1988).
Tanulmányút: Centers for Disease Control (CDC) Atlanta, és MRL Borrelia és Ehrlichia kutatólaboratórium Cypress, USA (1997)
OMFB kutatási + fejlesztési pályázat: borrelia Western blot kifejlesztésére (1994-1996).
OMFB kutatási + fejlesztési pályázat: automata immunoblot reader (AIR) kifejlesztésére (1997-2000).
EU Pályázat (QLRT-2001-01293 - Concerted Actions and Thematic Networks)
European network for surveillance of tick-borne diseases (2002-2006, Vezető: Philippe Brouqui, Franciaország).
EU Pályázat (FP6- INCO-DEVISTREP-CA1 - Health of livestock populations)
Integrated consortium on ticks and tick-borne diseases ICTTD-2 és ICTTD-3 (2004-2008). Vezető: Frans Jongejan, Hollandia.
Meghívottként részt vettem a European Concerted Action on ticks and Tick-borne Diseases (EUCALB) a „Clinical case definition” megfogalmazásában, mint a Clinical Spectrum Action tagja (1992-1998).
Kutatási együttműködés a Baxter-Immuno Ag-vel a Lyme vakcina kifejlesztésében való közreműködésre (Borrelia izolálás és tenyésztés, a tenyésztési körülmények optimalizálása volt a feladatom - 1998-2005).
Kutatási együttműködés az Intercell Ag-vel Lyme vakcina kifejlesztésében való közreműködésre. Új Borrelia antigének felkutatása, a fertőzés során az antitestek megjelenésének a dinamikájának a feltérképezése a feladatom (2009-).
Tanácsadói szerződés a Novartis Vaccines and Diagnostics, Inc.-nel (2010-).
Nyelvtudás
Alapfokú orosz állami nyelvvizsga (1989), középfokú angol állami nyelvvizsga (1987), Oxford nyelvvizsga 1988.